Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
Az őszi szünetig hátra van még: 39 nap
4 osztály búcsúja
Elköszöntek a nyolcadik osztályosok az Eszterházy Gyakorlótól

Büszke, tudással felvértezett, a középiskolai évekre felkészült diákok vettek búcsút általános iskolájuktól június 23-án és 24-én. Elsőként a Barkózcy utca végzősei vették vállukra a tarisznyát és itt maradó társaik gyűrűjében, szeretteik és tanáraik előtt köszöntek el az alma matertől. Az ünnepségen a műsorokat követően a végzősök kiemelkedő teljesítményük elismeréseként vehették át kitüntetéseiket, ugyanakkor az alsóbb osztályba járókat is díjazták.

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolájáért Emlékérem bronzfokozatát Kovács Brigitta 8. d osztályos tanuló kapta, aki a nyolc év folyamán végig egyenletes teljesítményt nyújtott, közösségi munkájával mindenkor az osztály érdekeit szolgálta.
A 8.d osztályból kiemelkedő közösségi munkájáért és példás magatartásáért oklevelet és könyvet vehetett át Eged Villő Zsuzsanna 8.d osztályos tanuló.

A Mosoly díjat azok a diákok kaphatják, akik az iskolai kórusban kiemelkedő munkát végeznek. Idén ezt az elismerést Nagy Virág 5. d, Varga Ildikó 3. d osztályos diákok érdemelték ki.

A Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány kuratóriuma a művészeti nevelés terén kiemelkedő eredményt elért tanulóinkat jutalmazza. A második díjat idén Koncsos Emese 7.d osztályos tanuló kapja, míg a harmadik díj Tóth-Várady Tamás 5.d/e osztályos tanulót illette meg.

Másnap, június 24-én, szombaton a Bartók tér borult virágillatba. Az Agria TISZK-ben 3 osztályt búcsúztatott eszterházys közösségünk. Idén rendhagyó módon a végzősök adták a műsort is, versekkel, prózával, népdalokkal és virtuóz hegedűjátékkal demonstrálva, milyen szerteágazó tehetségek színesítették az EKE Gyakorlóiskola diákságát.
A kitüntetések átadása természetesen itt sem maradhatott el. Kiválóságaink a következő elismeréseket vehették át.

 

A ballagásokon készült fotóalbum INNEN tölthető le!

 

Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolájáért Emlékérem BRONZFOKOZAT

Apró Anna - 8.a
Bóta Botond 8. a
Dorkó Dániel 8.c.
Kovács Léna 8.c

Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolájáért Emlékérem EZÜST FOKOZAT

Szabó Péter 8.b
Kiss Emese 8.c
Ivancsó Tamás 8.c
Komlósi Márk 8.c

Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolájáért Emlékérem ARANYFOKOZAT

Bertalan Flóra

A 8.a osztály kiválósága, akia tanulmányi és művészeti tevékenységével emelte iskolánk nívóját. Jeleskedik német tárgyból, mára már C típusú középfokú német nyelvvizsgával rendelkezik, a német OÁTV országos 4. helye 2016-ban; s az országos 8.

Kovács Gréta

8.a osztályos tanulónk kimagaslóan tehetséges úszó, sportágában több nemzetközi sikeres szereplése és országos eredményei is vannak. Német középfokú nyelvvizsgája van, a Kazinczy-verseny megyei 2. helyezettje, s énekből is kiemelkedő.

Apró Péter

a 8.a osztályos Péter tevékenységét a Bolyai matematika csapatverseny megyei eredményei, országos helyezései, a Varga Tamás, a Zrínyi matematikaversenyen elért szép helyezések, a Teleki Pál Földrajzverseny országos, valamint Jedlik Ányos Fizikaverseny megyei sikere minősíti.
Mindezt kiegészíti a sport, a röplabda szeretete; a diákolimpia országos 5. és a strandröplabda országos 5. helye.

Dániel Gergő

A 8.a osztályos diákunk a matematika megszállottja, a Bolyai, a Kalmár László, Zrínyi Ilona vagy Varga Tamás nevével jelzett versenyek mindegyikén részt vett, s országos és megyei eredményeivel örvendeztetett meg bennünket. Emellett a röplabda diákolimpia és a
strandröplabda diákolimpia 5. helyezése teszik méltóvá erre az elismerésre.
Tehetséges nem csupán a tanulásban, hanem a sportban is.

Szent-Györgyi Albert Emlékplakett

Angyal Mátyás 8.c osztály

Matyi az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Magyarország jó tanulója - jó sportolója 2016 díj birtokosa.
Sport területén többek között az Nemzetközi Úszószövetség Úszó Világbajnokságán szerzett 2.helyezésével, 20-szoros megyei diákolimpiai úszó bajnoki címével, az országos diákolimpiai bajnokság 3. helyével, az országos delfinúszó bajnokság 5. helyezésével, a suli póló megyei vízilabda bajnokság 1.helyével. Mindezt megkoronázzák a természetjáró versenyek első díjai.
Tanulmányaiban is kimagasló teljesítményt nyújtott: magyarból vers-és prózamondó verseny, Bolyai matek és anyanyelvi csapatverseny, angolból helyesírási verseny, OÁTV, valamint a Sárik Tibor kémiaverseny helyezései bizonyítják ezt.
A közösségért, iskoláért DÖK –tagként tevékenykedett, s országszerte képviselte a Gyakorlóiskolát. Személyisége és teljesítménye példaként szolgálhat minden diákunk számára.

Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájának "Jó tanulója, jó sportolója" díj,

Csőke Lili 8.c
Vadkerti Lili 8.a
Besenyei Panna 8.a
Simon Bertold 8.c
Majoros Balázs 8.a
Riczkó Dóra 8.b
Szemere Boglárka 8.c

A Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány IRODALMI Díj

Koczka Szófia 8. b

A 8 éven át kitűnő tanulók oklevelét kapták:

Apró Anna 8.a
Apró Péter 8.a
Bak Natália 8.a
Bertalan Flóra 8.a
Dániel Gergő 8.a
Hornyak Gréta 8.a.
Janik Dóra 8.a
Kovács Gréta 8.a
Oláh Kinga 8.a
Koczka Szófia 8.b.
Seszták Lóránt 8.b
Angyal Mátyás 8.c
Ivancsó Tamás 8.c
Kiss Emese 8.c.
Komlósi Márk 8.c.
Kovács Léna 8.c

A diákönkormányzat elismerését idén Ilonczai Ábris 8. b osztályos diákunk kapta meg.

A szülői közösségben, az iskola javára végzett önzetlen és áldozatkész munkájáért az iskola közössége és vezetősége tisztelettel és szeretettel köszönti Fábián János urat. Neki a három gyermeke mellett is jutott ideje, energiája és szeretete arra, hogy az utóbbi évek Bartók téri farsangi báljait a szülők közösségével karöltve sikeressé tegye, valamint hogy a szülők-tanárok jótékonysági bálját megszervezze, és társaival együtt lebonyolítsa.
Valamint megköszönték az iskola rendőrének, Lázár Leventének a munkáját is.

Mindenkinek jó pihenést, élményekkel teli nyarat kívánunk!