Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
A téli szünetig hátra van még: 7 nap
Tanévnyitó 2017
Megkezdődött a tanév- Lufiként röppent el a vakáció

Verőfényes nyári napsütésben, telve a vakáció élményeivel, boldogan üdvözölték egymást új és már ismerős gyakorlósok, akik szép lassan megtöltötték a Líceum díszudvarát. Tanévnyitó ünnepségünkön Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, a fenntartó Eszterházy Károly Egyetem rektorhelyettese köszöntötte az iskola közösségét, biztatta a legkisebbeket és üdvözölte az intézmény új vezetését. Elmondta, hogy az Egyetem saját eszközeivel igyekszik mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbb gyermek számára valódi élmény legyen a tanulás.
Légrádiné Kőházi Tímea, az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola új igazgatója kiemelte: ugyan ebben a tanévben is tanulni kell, de a pedagógusok mindent megtesznek azért, hogy a lehető legszínesebb lehetőségeket kínálva, partnerként szerezzék meg a szükséges tudást. A felsőbb évfolyamosokat arra ösztönözte, ismerkedjenek meg gimnáziumi képzéseink adta lehetőségekkel, a végzős középiskolások pedig tájékozódjanak az egri egyetem nyújtotta szakok sokszínűségével.
Az ünnepi műsorban nyúliskolán innen és a szivárványon túli versekkel, dalokkal és néptánccal köszöntötték az új tanévet tehetséges tanulóink, majd a vakációt szimbolizáló lufik egy szempillantás alatt végérvényessé tették a nyári szünet végét.
A rendezvényen 8 pedagógus vehette át a 25 éves, kiváló teljesítményük elismeréseként a Pedagógus Szolgálati emlékérmet: A díjazottak a következők. Debreceni Nándorné, Dr. Kádek Istvánné, Dr. Kis-Tóth Lajosné, Mezei Sándorné, Székely Józsefné, Tóth Ágnes, Várhelyi Tamásné, Hunyadi Zsuzsanna.
Ebben az elismerésben részesült Dr. Mátyás Ferencné Hrk Mária, az Alapfokú Művészeti Iskola leköszönt vezetője, aki egy későbbi rendezvényünkön veszi át a díszoklevelet.
Július elején zajlott a Vértes szívében, Pusztamaróton a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozója. Iskolánkat egy 5 fős csapat képviselte. Az egy hetes szakmai és szabadidős programokkal tűzdelt rendezvényen az idén elballagott diákjaink a középiskolás korosztály versenyzőit is legyőzve diadalmaskodtak. Felkészítőjük Pap László, címzetes igazgató úr volt. Mivel immáron ötödik alkalommal hódították el a trófeát, így a vándorserleg végleg iskolánk éke lett.
Iskolánk kiemelkedő kitüntetése az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolájáért Emlékérem, melynek ezüst fokozatát két tanuló vehette át: Pásztor Zsófia és Panyi Evelin 11.C osztályos tanulók.
A Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány idén 2 kategóriában díjazza iskolánk tehetséges tanulóit. Az Alapítvány kuratóriumától kiváló képzőművészeti tevékenységéért I. díjat kapott Bencsik Beáta 11. B. Maruzs Petra 9. C osztályos tanuló pedig kiváló táncművészeti tevékenységéért III. díjat vehetett át.
Nagy öröm számunkra, hogy számtalan lelkes, önzetlen szülő segíti az iskolánkban folyó oktató-nevelő munkát. Örömmel veszünk minden, a gyerekek körülményeit komfortosabbá tevő felajánlást, hiszen számunkra is fontos, hogy a ránk bízott diákok a lehető legkorszerűbb tudást szerezzék meg iskolánkban. E törekvésünkhöz járult hozzá, immáron nem először a Janik Gábor által vezetett cég, az SKC Holding, akik egy fantasztikus interaktív táblával és a hozzá tartozó sofware-rel bővítették intézményünk eszközeit. Egészen pontosan az 1.a osztályosok örülhetnek, hiszen az ő termükben kapott helyet ez a nagyszerű eszköz. A nagylelkű adományt az ünnepségen köszönte meg a vezetés az önzetlen apukának.
A szeptember elseje tűzriadó próbával, a házirend ismertetésével és szerencsére sok vidám pillanattal telt. A komoly munka szeptember 4-én kezdődik!