Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
Az őszi szünetig hátra van még: 39 nap
Tanuljunk iskolásul!
Három napig csak a leendő elsősöké az iskola

A 2017-2018-as tanévben közel 100 első osztályos kisdiák kezdi meg tanulmányait az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolájában. A tavalyi év sikerén felbuzdulva, idén is napokkal az igazi becsengetés előtt kinyíltak az intézmény kapui, melyen most még csak a legkisebbek léphettek be. A tanító nénik szeretettel fogadták az érdeklődő nebulókat, akik büszkén mutogatták gyönyörű tolltartóikat, keresgették helyüket a tanteremben, ízlelgették az iskola atmoszféráját. A pedagógusok és az őket segítő egyetemi hallgatók igazán színes programokkal, játékos foglalkozásokkal készültek mindkét épületünkben: a kisdiákok megismerték osztálytársaikat, bejárták az épületeket, megkóstolták a betűtésztás levest a menzán, dalokat tanultak, kézműveskedtek, de kipróbálták a gyerekek körében méltán népszerű, a XXI. századi tudást közvetítő Tankockás programot is. A városban is egyedülálló kezdeményezés méltó zárása a gyakorló jól felépített beiskolázási programjának, melynek célja, hogy a szülők kellő információ birtokában hozhassák meg a döntést, a gyerekek pedig félelmeiket levetkőzve, kiegyensúlyozott elsősként kezdhessék meg tanulmányaikat.

 

 

A Líceum Tv összefoglalója pedig ITT látható!