*public.site.jump_to_content*

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum

Élményalapú tanulás Tenerifén – Erasmus+ továbbképzés

Idén az ELA Tenerife-i Outdoor Learning and Adventure Education kurzusán vettem részt, melynek  székhelye Puerto de la Cruz városa volt. Egy itteni szállodában lakott a továbbképzésen résztvevők nagy többsége, így együtt étkeztünk és töltöttük a szabadidőnk nagy részét megkönnyítve az ismerkedést, kapcsolatépítést.

A kurzus a szokásos, tanulságos módon indult: az intézményünk bemutatásával, az eddigi Erasmus tapasztalataink megosztásával. A kollégák élénk érdeklődéssel fogadtak minden beszámolót, valódi kérdések hangzottak el, komoly tapasztalatcserére került sor már ekkor, majd  délután Puerto de la Cruz-i városnézés következett. Ezen a napon egy, a szakmai gyakorlatát itt töltő lengyel gyakornok volt velünk.

A további napokon elméleti és gyakorlati képzés váltogatta egymást most már a szerb tréner és még egy, ecuadori gyakornok vezetésével. Ki kell emelnem, hogy mindhárman kiváló angolsággal beszéltek, nyitottak voltak, érdeklődők, felelősségteljesek, kommunikatívak, informatívak.

A kurzus címéhez illően sok külső helyszínen zajlott a képzés. Minden, tantermen kívüli programhoz több feladat kapcsolódott, amit a túrázás közben hol párban (folyamatosan cserélgetve a párokat), hol csapatokban kellett megoldani. Tanultunk a tapasztalati oktatás filozófiájáról, elméleteiről, gyakorlatáról. Voltak csapatépítő-és problémamegoldó-játékok, tájékozódási feladatok. Reflektáltunk elképzelt és valós (mások, ill. saját magunk által megélt kockázatos szituációkra), megosztottuk egymással a konfliktuskezelési stratégiáinkat. Kidolgoztunk kulturális és természeti ismeretek átadására szolgáló óraterveket.  Mindezen feladatok teljesítése közben bejártuk a sziget északi részén található nevezetességeket, rengeteg időt töltve együtt.

 A tréner és segítői profi munkája és a kurzus tematikai összetétele mellett a továbbképzés azért is volt ennyire hatékony és élvezetes, mert nagyon hasonló gondolkodású és életfelfogású kollégákkal sodort össze az élet. Az olasz, portugál, lengyel, szlovák, finn, görög és horvát csoporttársaim mind ugyanolyan hévvel vetették bele magukat mindenbe, legyen szó tanulásról, beszélgetésről, a foci VB döntőjén a szurkolásról, a tapasztalatcseréről, az újdonságok felfedezéséről, a további kapcsolatok építésről.

Rendkívül hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam, és – mint mindig – most is bebizonyosodott, hogy a külföldi kollégáktól „tanultak” ugyanolyan fontosak és ugyanakkora értéket képviselnek, mint a kurzus anyaga maga.  Ez a kettő, valamint a kiváló tréner adja és adta idén a 100 %-os élményt és elégedettséget.

https://photos.app.goo.gl/tYDqEQEckBR7Lvgy5