Meeting Point in Sicily: An Identity and Coexistence Case Study
Az idei nyáron lehetőségem nyílt részt venni egy Erasmus+ tanártovábbképzésen, amelynek helyszíne a nyugat-szicíliai Trapani volt. A kurzus címe – Meeting Point in Sicily – tökéletesen összefoglalja mindazt, amit ott átéltünk: különböző kultúrák, történelmi korok, ízek és emberek találkozását egyetlen, varázslatos városban, a tenger ölelésében.
Trapani már első pillantásra lenyűgözött. A város két tenger – a Tirrén- és a Földközi-tenger – találkozásánál fekszik, keskeny földnyelven, ahonnan szinte mindenhonnan látni a vizet. Az óváros szűk, barokk utcácskái, a sárgás kövekből épült paloták, a minden sarkon felbukkanó templomok és a tenger sós illata azonnal magával ragadott. A képzés során nem csupán turista voltam, hanem felfedező is.
Az egyik legemlékezetesebb feladat a kincsvadászat volt Trapani óvárosában. A feladat egyszerűnek tűnt, de annál nagyobb kihívást jelentett: telefon és térkép nélkül kellett megtalálnunk előre megadott, rejtett templomokat. Csak egymásra és a helyiekre számíthattunk. Eleinte szokatlan volt odalépni ismeretlen emberekhez, de a trapanaiak hihetetlenül kedvesek és segítőkészek voltak. Kézzel-lábbal mutogattak, néha el is kísértek egy darabon, és közben történeteket meséltek a városról. Ez a játék sokkal több volt, mint tájékozódás: igazi kapcsolódás volt a várossal és az ott élőkkel. Rájöttem, milyen fontos a személyes kommunikáció, és mennyit veszítünk azzal, ha mindig csak a telefon képernyőjét nézzük.
A kurzus másik fénypontja a Levanzo szigetére tett kirándulás volt. Kis hajóval keltünk át a kristálytiszta vízen. Levanzo vad, érintetlen szépségű sziget, ahol nincsenek autók, csak csend, sziklák és a tenger. Túráztunk a szigeten, majd a forróságban megmártóztunk a türkizkék öbölben. Később a fenyőfák árnyékában pihentünk meg. Csukott szemmel hallgattuk a kabócák egyhangú, mégis megnyugtató ciripelését, a tenger morajlását, és azt éreztük, hogy megállt az idő. Ott, a fák alatt értettem meg igazán, mit jelent a mediterrán életérzés: a lelassulás, a természet tisztelete.
Trapaniban a kultúra elválaszthatatlan a gasztronómiától. Sétáltunk a híres halpiacon, ahol a hajnali fogás még ott csillogott a pultokon: kardhal, tonhal, szardella, polipok és tengeri sünök. A halárusok hangosan kiabáltak, alkudoztak, nevettek – ez maga volt az élet. A képzés részeként két tipikus szicíliai ételt is megtanultunk elkészíteni: a friss halból készült couscous trapanese-t, amely az arab hatás élő emléke, és a caponata-t, az édes-savanyú padlizsános finomságot. Közös főzés közben nem csak recepteket cseréltünk, hanem történeteket is az otthoni konyháinkról.
Nem maradhatott el a történelem sem. Ellátogattunk Segestába, ahol a magányos dombtetőn álló, befejezetlenül is tökéletes dór templom és a hegyoldalba vájt ókori színház lenyűgöző látványt nyújtott. A másik nagy kirándulás Erice-be vezetett, a felhők fölé magasodó középkori kisvárosba. A macskaköves utcákon sétálva, a ködből kibukkanó várakat nézve olyan volt, mintha visszarepültünk volna az időben. Erice-ből fentről láttuk egész Trapanit és a két tenger találkozását – felejthetetlen panoráma volt.
A szakmai program talán legértékesebb része mégis az emberi találkozás volt. A csoportban spanyol, portugál, finn, lengyel, német és görög tanárok voltak. Minden este leültünk megbeszélni a napi tapasztalatokat, összehasonlítottuk oktatási rendszereinket, kulturális szokásainkat, ünnepeinket, iskolai mindennapjainkat. Meglepő volt látni, mennyire különbözőek vagyunk, és mégis mennyire hasonló problémákkal, örömökkel küzdünk tanárként. Ezek a beszélgetések nyitottabbá tettek, és sok új barátságot hoztak.
A trapanai Erasmus+ képzés sokkal több volt, mint egy tanfolyam. Találkozás volt kultúrával, történelemmel, tengerrel és ízekkel, de legfőképpen találkozás emberekkel – helyiekkel és Európa különböző szegleteiből érkezett kollégákkal. Olyan élményeket, tudást és szemléletet kaptam, amit magammal viszek az osztálytermembe is: a kíváncsiság, a nyitottság és a személyes kapcsolatok erejét.
