*public.site.jump_to_content*

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum

Könnyek, mosolyok, emlékek – Ballagás 2026.

Június 19-én különleges napra ébredtek a nyolcadikosaink. Elérkezett az a dátum, amelyre évek óta készültek, és amelyről talán azt remélték, hogy még egy kicsit várat magára: a ballagás napja.

Az utolsó osztályfőnöki órán még egyszer együtt lehetett a közösség. Előkerültek a közös emlékek, a mosolyt fakasztó történetek és bizony néhány könnycsepp is. Ezután a Bartók téri és a Barkóczy utcai épület végzősei együtt indultak a Bazilikába, hogy méltó módon búcsúzzanak el általános iskolás éveiktől.

A szentmisén iskolalelkészünk, Holló Gábor atya bátorító gondolatokkal és útravalóval fordult a diákokhoz. A ballagási ünnepségen - Várkonyi Péter főigazgató úr köszöntője után - elismerést kaptak azok a közösségek és tanulók, akik tanulmányi eredményeikkel, sportteljesítményükkel vagy hitéleti munkájukkal példát mutattak társaiknak.

A nap végén még készült egy utolsó közös fénykép. Egy kép, amely nemcsak az ünnepet, hanem nyolc év barátságait, élményeit, sikereit és kihívásait is őrzi.

Ballagóinknak szeretettel kívánjuk, hogy bátran induljanak tovább álmaik felé, és mindig őrizzék szívükben az itt töltött évek emlékeit. Sok  szeretettel kívánunk áldott, sikeres és örömökben gazdag jövőt! 🎓✨

https://www.facebook.com/gyakorloiskolaeger/posts/pfbid02dPBTc8Ho8HTqUNowT7jch1v795v1mzot1kBWxzuDW9oQGimJt8UZxaFpAMD6o6N9l