Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
„Közlekedj biztonságosan és tudatosan!"
2021


Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott a szeptember 24-re meghirdetetett „Európai Diáksport Napja" elnevezésű felhíváshoz, melynek célja, hogy a programban részt vevő iskolák diákjai aznap legalább 120 percnyi testmozgási lehetőséget kapjanak. Mivel a sportnap egybeesett az intézményünkben hagyományosan megszervezésre kerülő, idén a nagyobb tanulók számára külső helyszínen megvalósuló Eszterházy-nap programajánlatával, így az alsó tagozatos tanulóknak kínáltunk nem mindennapi szabadtéri mozgásos elfoglaltságot.
A programmal a Magyar Diáksport Szövetség erre a napra meghirdetett "átalakított iskolai terek és környezet mozgásra, sportolásra" tematikájú célkitűzését igyekeztünk megvalósítani. A sportudvart három helyszínre osztottuk. Kialakításra került egymás mellett hat ügyességi kerékpárpálya, egy nagyszerű KRESZ-park, illetve egy gördeszka/roller pálya. Beosztás alapján az alsó tagozatos osztályok többsége kipróbálta a nem mindennapi pályákat, ahol a tanulók nemcsak a különböző közlekedési eszközök használatához kapcsolódó készségeiket finomíthatták, hanem értékes ismereteket szerezhettek a közúti közlekedési szabályok terén is.
A program kidolgozója Kálovics Ferenc tanár úr volt, munkáját testnevelő kollégái, Mocsárkó Zsófia tanárnő és Vincze Tamás tanár úr segítette.