Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
„TAVASZ KUPA 2018"
Utánpótlás lány kézilabda torna

Mindkét csapatunk ezüstérmes!!

 

Az Eszterházy Gyakorlóiskola rendezésében az idén 29. alkalommal került sor a hagyományos „Tavasz Kupa" kézilabda tornára.
Két korcsoportban, nyolc meghívott lány csapat mérte össze tudását és búcsúztatta a 2017/18-as kézilabdás idényt – egy kicsit már a nyári vakáció jegyében.
Mint a korábbi években is - a helyszín az EKE Leányka úti sportcsarnoka volt, ahol az U 11 korosztály csapatai már 9 órától elkezdték a mérkőzéseket.
Mint minden évben, az idén is tisztelegtünk a Gyakorlóiskola fiatalon elhunyt testnevelő tanára, Ragó Ferenc emléke előtt.
A csapatok színvonalas, küzdelmes, esetenként rendkívül szoros és izgalmas mérkőzéseken döntötték el a helyezéseket, mialatt a szurkolók lelkesen buzdították a pályán lévőket.
A 2017-es évhez hasonlóan a dabasi kézisek vitték el idén is a pálmát, de a gyakorlósok is kitettek magukért, hiszen mindkét korosztály csapata a dobogó második fokára állhatott. Az U 13-as korosztálynál a legjobb góllövő különdíját is „eszterházys" diák, - Kurucz Aida szerezte meg!
Gratulálunk a csapatoknak és felkészítőiknek!! (U 11 – Molnár Nikolett, U 13 – Ódor Viktória)

 

Eredmények (U11):
1. EKE Gyakorlóiskola – MEV KC 8:9 (4:6)
2. Dabas VSE KC – Miskolci VSC 10:4 (7:1)
3. EKE Gyakorlóiskola – Dabas VSE KC 5:11 (2:5)
4. Miskolci VSC - MEV KC 11:10 (6:4)
5. Miskolci VSC - EKE Gyakorlóiskola 7:9 (3:3)
6. MEV KC - Dabas VSE KC 5:15 (0:6)
Végeredmény:
1. Dabas VSE KC 6 pont
2. EKE Gyakorlóiskola 2 pont 17:16
3. MEV KC 2 pont 19:19
4. Miskolci VSC 2 pont 18:19
Különdíjak:
1. Legjobb kapus: Szabados Virág (Dabas VSE KC)
2. Legtechnikásabb játékos: Bánkuti Petra (Miskolci VSC)
3. Legjobb góllövő: Birtalan Orsolya (MEV KC)

Eredmények (U13):
1. MEV KC - EKE Gyakorlóiskola 15:21 (6:11)
2. Dabas VSE KC – Miskolci VSC 16:8 (7:4)
3. EKE Gyakorlóiskola – Miskolci VSC 20:16 (11:8)
4. MEV KC – Dabas KC VSE 8:17 (3:11)
5. Dabas KC VSE - EKE Gyakorlóiskola 24:19 (13:12)
6. Miskolci VSC - MEV KC 20:10 (8:5)

Végeredmény:
1. Dabas VSE KC 6 pont
2. EKE gyakorlóiskola 4 pont
3. Miskolci VSC 2 pont
4. MEV KC 0 pont
Különdíjak:
1. Legjobb kapus: Lakatos Réka (Miskolci VSC)
2. Legtechnikásabb játékos: Dolányi Hanna (Dabas VSE KC)
3. Legjobb góllövő: Kurucz Aida (EKE Gyakorlóiskola)

 

Eger, 2018. június 7.

 

Vizes Lajos
a verseny szervezője