Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
BIZTONSÁG HETE KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI NYÍLT NAP – VETÉLKEDŐ
SZEPTEMBER 20.


Múlt héten hétfőn iskolánk részt vett a HEVES MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁGA által szervezett közlekedésbiztonsági napon. Bartók téri és Barkóczy utcai diákjaink összesen 50 fővel képviselték az EKKE Gyakorlóiskolát a Kemény Ferenc Sportcsarnokban és környékén megrendezett programon. Vezetőségünk és a kísérő tanárok (Bartók tér: Mocsárkó Zsófia, Kálovics Ferenc / Barkóczy utca: Csathóné Sebők Erika, Szabóné Varró Fruzsina, Tordai Vince) is fontosnak tartják a kiskorban kezdett és később egymásra épülően folytatott, hatékony közlekedésre felkészítés jótékony, hosszú távú társadalomformáló hatását. Számít, hogy a gyerekek ne csak kicsiként közlekedjenek biztonságosan, hanem ha valóban hatékony az oktatás, akkor beleivódjék a viselkedésmintájukba, amit felnőttkorban is magukban hordoznak, sőt, továbbadják környezetüknek és saját gyerekeiknek is.
A rendezvényen tanulóink KRESZ elméleti (13+1 kérdéses), pedálos gokart és kerékpáros ügyességi,
KRESZ kockakirakó (időre), bűnmegelőzési TOTO feladatokat oldottak meg, továbbá hasznos tanácsokat kaptak a szabályos gyalogos és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban. Emellett megismerkedhettek belülről is egy tűzoltósági gépjárművel, kipróbálhatták a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltási és locsolós játékát is. A résztvevő iskolák csapatai (Lenkey János Általános Iskola, EKKE Gyakorlóiskola, Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola) forgószínpadszerűen hajtották végre az egyes állomásokon a feladatokat.
A több, mint kettő órás tartalmas és hasznos időtöltést még emlékezetesebbé tette a Szervezők részéről kiosztott sok-sok apró, de annál érdekesebb ajándék.
Ahogy egyik tanulónk fogalmazott: „Jól szórakoztam, sokat tanultam a programon, nem is gondoltam volna, hogy ennyi ajándékot kapok. Bízom benne, hogy jövőre is eljöhetek!"
Ha nem is ugyanazokkal, akikkel most, de 2022-ben is indítunk csapatot a Közlekedésbiztonsági Nyílt napon, mert a Rendezők elmondták, hogy számítanak ránk egy év múlva is, és remélik, hogy találkozunk ugyanitt!