Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
A vakációig hátra van még :-): 269 nap
BRONZ UTÁN EZÜST A GIMIS LÁNYOKNAK!
Ügyesen küzdöttek kéziseink!

Decemberben az Ózdi Városi Sportcsarnokban lezajlott kézilabda diákolimpia országos elődöntőjén elért bronzérem után március első napján az amatőr lány kézilabdásaink (nem igazolt versenyzők kategóriája) az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban voltak érdekeltek a megyei döntőn.

A gyöngyösi Károly Róbert Középiskola fölényes legyőzése után a Dobó Gimnázium csapata következett a döntőben. A félidőben még döntetlen volt az állás, azonban a második játékrészben már hibák csúsztak a támadásokba - így csak kevés gól tudtak elérni a lányok. Most a második hely jutott számukra, de kitűnően küzdöttek, - ezért dicséret illet mindenkit a csapatból.

Eredmények:

EKE Gyakorló Gimnázium - Károly Róbert Középiskola 19:4

EKE Gyakorló Gimnázium - Dobó Gimnázium 8:5

A csapat tagjai: Sinka Szilvia, Sinkó Zsanett, Takács Lilla, Fodor Alexandra, Sztahora Lili, Farkas Vivien, Ilonczai Sára, Becsei Boglárka, Ács Alexandra

Felkészítő tanár: Vizes Lajos

Gratulálunk!