Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
Emoji- líra
Kódfejtés a a költészet napján

Kedves Gyakorlós Diákok!

 

Az 5/c osztállyal egy kis játékra hívunk Benneteket. Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. (Azért ekkor, mert az egyik legnagyobb költőnk, József Attila ezen a napon született 1905-ben. Az már csak hab a tortán, hogy egy másik magyar kiváló poétánk, Márai Sándor is pontosan április 11-én született.)
Ebből az alkalomból a magyar országgyűlés 1964-től erre a napra tűzte ki a magyar versek, magyar költők emléknapját.
Ha visszaemlékeztek, évek óta ezen a napon verses performanszokkal, versek kicsipeszelésével készültünk számotokra a Bartók téren és a Dobó téren is.

Az idén, mivel a költészet napja egy hétre esik a digitális témahéttel, úgy gondoltuk az osztályommal, egy játékot indítunk nektek. Ismert, és kevésbé ismert magyar költők verseinek egy-egy strófáját emojikkal, másképpen emotikonokkal jegyzeték le az 5/c tanulói. Nektek „csak" annyi a dolgotok, hogy fejtsétek meg, hogy melyik költő, mely versének, hányadik versszaka az, amit láttok, és küldjétek be az erre a célra létrehozott ímélcímre a válaszokat!
Aki mindet megfejti (vagy a legtöbbet) könyvjutalomban részesül!
Digitális verselésre fel, mozgassátok meg a fantáziátokat! Annyit segítségül: van közöttük kortárs költő verse és klasszikus poétáé is!


A megfejtéseket 2019. április 15-ig várjuk erre a címre:
digitalisvers@gmail.com
Eredményhirdetés várhatóan április végén!

Várjuk megfejtéseiteket!


Üdvözlettel:
Márkus Róbert tanár úr és a kreatív 5/c

 

És a feladványok:

 

1. 

 

 

2. 

 

 

 

 

3. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. 

5.

6.

7.