Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános,
Közép, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
Közösségi nap a Bartók téren – újra együtt a kicsik nagy csapata!
2022

 

Május 21-én újra megnyitottuk az iskola kapuit és a TISZK épületét a gyermekek és szüleik előtt. Mindenki izgatottan várta a színes programokat tartogató napot, amikor végre együtt lehettünk.


Az 1-2. évfolyam a délelőtt folyamán, míg a 3-4. évfolyam a kora délutáni órákban vett részt az eseményen.
A legkisebbek bemutatták táncos és színészi tudásukat, bűvészmutatványokat csodálhattak meg, különféle hüllőkkel találkozhattak, táncos játékokban, zokni párkeresésben, táncházban, just dance-en vehettek részt.
A nagyobbak is megcsillantották táncos valamint énekes tehetségüket, a műsor után pedig megcsodálhatták a hüllőkiállítást. Énekes műsor, táncház, karaokee, just dance, szuperhősök keresése, táncos játékok, arcfestés, célbadobás tették még érdekesebbé a rendezvényt. A délutánt az óriás társas zárta, ahol egy torta járt a nyertes osztálynak.


Az alsós évfolyamok meglepetés produkciója volt a tanárok tánca, ami nagy sikert aratott a gyerekek és a szülők körében is. A belépőjegyek közül kisorsoltunk egy szelvényt mindkét rendezvény végén. A nyertes egy-egy ajándékcsomagot kapott.
Sikerült egy vidám, felejthetetlen napot együtt töltenünk.

 

Néhány élmény a 2.c osztály tanulóitól:
- A hüllők tetszettek, megfoghattam a kezembe a skorpiót. Kármán Dávid
- Az tetszett a legjobban, hogy mélyre tudtam hajolni a limbóban. Trombitás Ádám
- Nekem a legjobban a Just Dance tetszett, mert nagyon szeretek táncolni. Virág Nadin


A 4.b-sek írták:
- Nekem az tetszett a legjobban, hogy lehetett skorpiót, kígyót, gyíkot, csótányt és pókot simogatni, kézbe venni. Az volt a legérdekesebb, hogy lehetett kérni olyan lapot, amin szuperhősök nevei voltak, és minden tanár különféle hős volt. Nagyon tetszett, hogy a pedagógusok is táncoltak. Mészáros Olívia
- Nekem tetszett, hogy sok program volt, de legjobban a szuperhős keresés tetszett. Nagyon meglepett, hogy a tanárok táncoltak. A végén osztálytársas volt, és nagyon jók voltak a feladatok. Esküdt Réka
- Élvezetes volt, mert nyertünk egy tortát. Úgy nyertük meg, hogy minden kérdésre jó választ adtunk. Verhóczki Kende