Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános,
Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
MINDENT A SZEMNEK!
Alkotótábor és kiállítással zárult a program

Alkotótáborral, majd kiállítással zárult az az egész tanéven át tartó tehetséggondozó projekt, amelyben képzőművészet tagozatos diákjaink vehettek részt, s amelyet a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány támogatásával valósítottunk meg.

Tehetséges tanítványaink változatos anyagokkal és technikákkal dolgoztak a műhelyfoglalkozásokon, valamint a június első hetében rendezett alkotótáborban. A hagyományos grafikai és festészeti munkák mellett nagyméretű térbeli alkotások, kísérleti fotográfiák és textilek készültek.

A táborban nemcsak egyéni, de csoportos munkák is születtek, amelyeket a Barkóczy utcai diákgalériában kiállításon mutatunk be. Figyelemre méltó alkotás Mihók Rebeka: A kocka kockaszobra című munkája, a 11. évfolyamos diákok térbeli kirakója, a 9. évfolyamosok által készített Bendegúz rovargyűjteménye című alkotás. A 10. évfolyamosok csoportja egy nagyméretű társasjátékkal kedveskedett az alsó tagozatosoknak, amelyet iskolagyűlésen vehettek át a kisdiákok. A malom táblája batikolt textil, a bábuk festett gipsz- és papírplasztikák. A projektzáró kiállítás a tanévzáróig tekinthető meg, de a nagyméretű munkákat szeptembertől a közösségi terek dekorálására szánjuk. A projekt szakmai vezetői Igric Eszter és Molnár Erika tanárnők voltak.

 

 

A projket képes összefoglalója: