Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola,
Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum
NEMZETKÖZI GRAFIKAI SIKER!
2022

 

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a „VÍZ-JEL" Diákalkotók Nemzetközi Grafikai Biennáléja. A Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett rendezvény fő célja többek között a grafika hagyományainak ápolása, a művészi látásmód fejlesztése.

A téma minden alkalommal az életet adó víz, a vízi élet és a víz szerepe mindennapi életünkben. A víz, mint jel grafikai alkotásokon.


A biennálé érdekessége és egyben nehézsége is, hogy kizárólag hagyományos sokszorosított grafikai eljárással (fametszet, linómetszet, rézkarc, hidegtű, szitanyomat, kollográfia, litográfia, monotípia, stb.) megjelenített alkotásokkal lehetett pályázni, öt korcsoportban 6 éves kortól egyészen a 23 évesekig.

2022-ben iskolánk, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum 46 grafikával pályázott és közülük 12 diákunk munkája került kiállításra. Különösen nagy öröm, hogy a beválogatottak közül négyen díjat is értek el a saját kategóriájukban!
Felkészítőik: Bulla Márta és Bugyi István József

 

Az eredmény a következőképpen alakult:


• Kovács Emese: kiállító és különdíj, V. korcsoport
• Zsemberi Ádám: kiállító és különdíj, V. korcsoport
• Füzér Zselyke: kiállító és II. helyezés, V. korcsoport
• Williams Szofi: kiállító és II. helyezés, V. korcsoport
• Szilvási Gyöngyvér: kiállító, II. korcsoport
• Török Hanna: kiállító, II. korcsoport
• Ballagó Maja: kiállító, III. korcsoport
• Prokaj Tímea: kiállító, IV. korcsoport
• Nagy Janka: kiállító, V. korcsoport
• Kiss Dániel: kiállító, V. korcsoport
• Gál Csenge: kiállító, V. korcsoport
• Kurunczi Ádám: kiállító, V. korcsoport
• Iskolánk pedagógusa, Bugyi István József pedig a zsűri elismerésében részesült eredményes felkészítő munkájáért.

 

A 2022. november 25-én tartott díjátadó ünnepségen iskolánkat személyesen Kovács Emese, Füzér Zselyke, Williams Szofi és Nagy Janka képviselte.

Szívből gratulálunk nekik!

 

 

Fejlesztési projektek