Vízkereszt ünnepe – Keresünk, követünk, úton járunk
A karácsonyi ünnepkör január 6-án, vízkereszt ünnepével lezárult. Ezen a napon az egyház elsősorban a napkeleti bölcsek látogatására emlékezik, valamint Jézus megkeresztelkedésére és a kánai menyegző csodájára.
Ünnepi szentmisénken iskolalelkészünk, Holló Gábor atya a napkeleti bölcsek útját helyezte a középpontba, akik a különleges csillagot követve keresték Izrael újszülött királyát. Mi is folytonosan keresünk, haladunk valamilyen irányba, de nem biztos, hogy épp ez vezet el a célunkhoz. A bölcsek – az angyal figyelmeztetésére – más úton tértek haza a betlehemi barlangistállóból, és időnként nekünk is be kell látnunk, hogy nem jó úton járunk, nem azt választottuk, ami igazán fontos.
A szentmisén megszentelt vizet Gábor atya intézményünk mindkét épületébe elvitte, hogy az összes termet megszentelje, és az ott tartózkodókat megáldja. Bízunk abban, hogy a téli szünet meghitt élményeivel töltekezve, karácsony örömével és békességével a szívünkben Isten áldása kíséri majd a küzdelmesebb hétköznapjainkat is.





