Az első hetem Írországban
A hosszú, de szerencsére rendben történő repülőút után Mirjam, Tamara, Fanni és én megérkeztünk Shannonba, ahol szívélyes fogadtatás vár minket. A körülbelül kétórás autóút után mindenki el lett helyezve a kijelölt családjánál, és megkezdhette az ismerkedést velük. Szerencsésnek érzem magamat, mivel az első találkozástól kezdve meg tudtam találni a közös hangot az anyukával, Amandával, a három gyermekével és a kettő, általa elszállásolt hosszú távú cserediákkal, a spanyol és a francia fiúval.
Amanda nagyon sokat segített az itteni eligazodásban, amire nagy szükség van, mert vidéki részen lakom. Hétfőn nem volt oktatás az iskolámban, ahova egyébként a másik kettő lakótársam is jár, így lerázhattam a rozsdát a hosszú utazás után. Az első napom a körülményekhez képest jól telt, szót váltottam pár osztálytársammal, feltérképeztem az iskolát. Nagy segítségemre volt Louison, a francia cserediák, aki hasonlóan hozzám, ötödéves az elphini iskolában. Az igazgató és az igazgatóhelyettes is köszöntött az első napomon, megkaptam az órarendemet és kezdődhettek az óráim. Nagyon sok érdekes tantárgyam van és sok új tudást szereztem már ezalatt az egy hetem alatt is. A hétvégén Galway városába utaztunk az EKKÉ-s csapattal és a lányok egyik cserediák osztálytársával. Nagyon sokat sétáltunk és nézelődtünk. Csodáltuk a tengerpartot, megéreztük a tenger sós illatát. Ez a nap nagyon megnyugtató volt számomra és biztos vagyok benne, hogy a lányok számára is, mert mindannyian egy cipőben járunk. Nagyon várom a jövő szombatot, hogy ismét kikapcsoljunk és a saját nyelvünkön fejezhessük ki magunkat. Az otthon gondolata alkalmanként elszomorít, rendkívül nagy kihívás áll előttem, de tudtam, hogy hasonló fog bekövetkezni. Minden nap próbálom elterelni a figyelmemet az otthoni életemről és a szokások hiányáról, és szerencsére azt mondhatom, hogy mindennap egyre könnyebb. Nagyon sokat segít a családom, akik folyamatosan próbálják elterelni a figyelmemet az otthonról, mindennap felhívjuk egymást, így nem szakadok el teljesen a magyarországiaktól. Ugyanezeket el tudom mondani a barátiamról, jólesik, hogy még ilyen távol egymástól is számíthatok rájuk. Nagyon szépen szeretném megköszönni Dobos Edina tanárnőnek a segítséget, miatta nem lennék most ott, ahol vagyok. Hosszú órákon át tartó papírmunka és adminisztrációt követően megteremtette számunkra a lehetőséget és éltünk vele. A jövő hét elteltével újabb bejelentkezést fogok tenni, hasonlóan, hetente az itteni időm leteltéig. Hiányoztok otthoniak, hamarosan találkozunk! Domonkos
