*public.site.jump_to_content*

Erasmus+ Málta 2023.05.20. – 2023.05.27.

 

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum 10. C osztálya egy 8 napos tanulmányi kiránduláson vett részt Máltán, az Erasmus+ Diákmobilitás keretein belül, a Digital Citizenship programban. Ezalatt a 8 nap alatt bejárták Málta fontosabb helyszíneit, illetve angol nyelvi oktatásban is részesültek a Gateway School of English jóvoltából. A külföldi útra Rutka Beáta és Daragó Anita tanárnők kísérték az osztályt. Az utazásról képi és audiovizuális beszámolókat is készítettek a diákok. Az utazás során megosztották élményeiket egy Olaszországból érkező diákcsoporttal.

 

I.               nap (05.20.)
Délelőtt 10:30-kor, a dr. Nagy János útról indult az osztály, egy traszferrel utaztak Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahonnan 14:20-kor a RyanAir légitársaság FR2277-es járata vitte őket egészen Máltáig. A landolás 16:35-kor történt. A csomagfelvétel után kiosztották a nyelviskolához szükséges papírokat, majd a befogadó családokhoz ismét egy transzfer vitte a diákokat. Összesen négy csoportba voltak elosztva a tanulók, négy különböző településen elszállásolva. A program szabad délután volt, ezalatt megismerkedett mindenki a szállásadóval/szállásadókkal, a helyszínnel, berendezkedtek, felmérték a terepet, majd este kipihenték az utazás fáradalmait.

 

II.             nap (05.21.)
A reggeli készülődés után délelőtt 10:00-kor felvette a diákokat egy-egy kijelölt találkozóhelyről a traszfer, hogy a szigetország déli részét bejárhassák. Az első célállomás egy Marsaxlokk nevű halászfalu volt, ahol a főtér és a kikötőn kívül a település piacát, és a halászok munkájának gyümölcseit, különböző halárukat is megnézhettek a diákok. Ezután a Blue Grotto következett, ahol napfényben csillogó sziklákat, egzotikus barlangokat láthattak a diákok, természetesen a homokos part sem maradhatott ki a programból, fürdőzésre azonban nem volt lehetőség, de a kirándulás így sem telt el unalommal.

 

III.          nap (05.22.)
Ezen a napon már kezdetét vette az angol nyelvi tanulás. A GSE nyelviskola székháza St. Julian’s településen helyezedett el, itt vette kezdetét a tanóra.  A nyelvtanárral a digitális detox jelenségét beszélték meg a tanulók, hogyan kell kiegyenlíteni a digitális eszközeink használatának mértékét, a megvonási időtartammal. Az óra után egy rövid szabadidős periódus következett a Spinola Bay-i kikötőben és környékén. Majd 15:00-kor a rendőrség épülete előtt vette fel a csoportot a transzfer, az úticél a Máltai Köztárság fővárosa, Valetta volt. Egy szervezett túra keretein belül a diákok megismerkedhettek a főváros arculatát meghatározó építészettel, és Málta történelemben vállalt szerepével. A városnézés után egy kis szabad sétára és vásárlásra is volt lehetőség.

 

IV.           nap (05.23.)
Délelőtt ismét vette kezdetét a tanóra, újabb témával hozakodott elő a nyelvtanár. A digitalizáció irányvonalán tovább haladva a digitális eszközök és chatbotok oktatásban betöltött szerepéről beszélgettek a diákok. Az óra végeztével a csoport kisétált a tengerpartra ahol a hűvös időjárás miatt csak egy kis lábmártózást ejtettek meg a tengervízben. 15:00-kor a Spinola Bay-i rendőrség előtt találkozva egy közel két és fél órás szervezett orientációs gyalogtúrán vettek részt a tanulók, ahol St. Julian’s-tól egészen Balutta Bay-ig vezetett az útjuk. Útközben megcsodálhatták az útmenti épületeket, a parti sziklás homokos képződményeket, földgyűrődéseket. Az élménydús, de fárasztó séta után, a csoport már várta a hazatértést.

 

V.             nap (05.24.)
A délelőtt ismét a nyelviskolával telt, a téma a média, tájékoztatás, közszolgálat és a hírközlés volt. Megbeszéltük, létezik-e független média, felmértük a magyar média helyzetét is.  Miután véget ért az óra ismét a közeli tengerparton töltötték a tanulók az idejüket, a kedvező, meleg idő hatására voltak, akik  megmártóztak a tengerben. Ezután a csoport egy három állomásos túrán vett részt, először az üvegtárgyairól és ékszerkészítéséről híres Ta’ Quari nevű falu, másodszor Málta legmagasabb pontja, a Dingli Cliffs, ahol még a tériszonyosok is megcsodálták a hegytetőről a tengert, harmadszor az ódon falú épületekkel teli város, Mdnia volt a cél. Természetesen a helyszíneken vásárlásra is volt lehetőség, akár máltai relikviákat, akár műves üvegtárgyakat szerettek volna emlékként.

 

VI.           nap (05.25.)
Délelőtt kezdetét vette az újabb tanóra, ezúttal a diákok egy másik tanárt kaptak, akivel a technológiáról és annak a mindennapi életünkben betöltött szerepéről beszélgettek. Az óra után a tanulók a helyi tömegközlekedést kihasználva autóbusszal utaztak el egy kikötőbe, ahonnan aztán komppal jutottak el a Máltától nem messze lévő Gozo szigetére. A tengeriátkelés során elhajóztak Comino szgete mellett és megcsodálhatták a Blu Lagoon gyönyörű azúrkék vizét. Gozo szigetén a kilátás mellett a csoport megcsodálhatta a szűk utcákon elhelyezkedő patinás kőépületeket, parkokat és bokrokkal, fákkal teli nyugodt parkokat. A Citadella falairól beláthatták szinte az egész szigetet és a vásári forgatagban megtapasztalhatták a mediterrán emberek mentalitását. Néhány óra múltán visszautaztak a komppal a szigetországra és a traszfer a szállások felé vette az útját.

 

VII.         nap (05.26.)
Utolsó tanórájukat töltötték a diákok a Gateway School of English nyelviskolában, ahol a közösségi médiáról, és a zeneiparra gyakorolt hatásáról beszélgettek a nyelvtanárral, megvitatták a közösségi média szükségességét a popkultúrában. Ezután a csoport felpattant a transzferre, a Ghar Lapsi Reverse Osmosis Plant Vízkezelő Létesítményt látogatták meg egy szervezett túra keretében. Szó esett az emberiség vízhasználatáról, a máltai vízkészletről, és a vízfinomító gyár működéséről. A tanulságos út után a diákok ismételten megmártóztak a habokban egy közeli sziklás tengerparton, de ezúttal a még kedvezőbb időjárásnak hála, már szinte mindenki belemerészkedett a tengervízbe.

 
VIII.        nap (05.27.)
Elérkezett az utolsó nap. Utolsó reggelijét fogyasztotta a társaság a szállásadóiknál. Utoljára járták be az adott településeket, ahol el voltak szállásolva. Mindenki elpakolt a saját bőröndjébe, táskájába, búcsút vettek a szállásadóktól, 14:00-kor beszálltak a transzferbe, ami a máltai repülőtérre szállította a diákcsoportot. A becsekkolás után felszálltak a RyanAir FR2278-as járatára, amely 17:00-kor emelkedett fel a levegőbe és kezdte meg útját, vissza Magyarországra. Miután megérkeztek a tanulók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ismét transzferrel utaztak hazáig. 21:30 körül végül megérkeztek vissza Egerbe, ezután mindenki nyugovóra tért a saját otthonában.
Biztos az az állítás, hogy a csoport minden egyes tagja számára felejthetetlen élmény volt ez a máltai utazás.
Köszönet a lehetőségért az Erasmus+ Diákmobilitási programnak, a támogatásért intézményünk vezetőinek és Erasmus koordinátor tanárainknak!