*public.site.jump_to_content*

Learning for Life

Máltai kaland

Mivel ma már a műveltség az olvasottságon túl, az idegen nyelvek ismeretét, azokon való helyes és tudatos kommunikációt, a kapcsolatteremtés lehetőségét is jelenti, nagy öröm volt számomra, hogy az Erasmus+ tanárképzés keretében újból angolul tanulhattam.
2018. szeptember 29-től október 13-ig autentikus környezetben - Európa és Afrika határán elhelyezkedő szigeten-, Máltán az Executive Training Institute nyelvoktatási központ Fluency and English Language Development nevű kurzuson tökéletesíthettem nyelvtudásomat.
Megtapasztaltam, hogy valóban megsokszorozódik a világ, hisz az első napok valóságos kultúrsokként értek. Jó volt megélni, hogy az én generációm is haladhat a korral, és egyáltalán nem ment csodaszámba, hogy bőven 30+ - osként is tanulni vágyom a nyelvet. Sőt, mint megtudtam, ez a nyelviskola egyik fő profilja.

 

 


Az iskola épülete:
A falon ilyen feliratokkal:

Az 5-7 fős csoportok összeállítása részletekbe menő figyelemmel történt. A kiutazás előtt ki kellett tölteni egy szintfelmérő tesztet, de arra is figyeltek, hogy lehetőleg honfitársak ne kerüljenek egybe. Valamint a közös foglalkozás és motiváltság is a kiválasztás alapja lehetett, mivel a csoportunk TÖKÉLETES volt.

Az órák pontosan kidolgozott tematika alapján haladtak. Alaposan felkészült, modern és hatékony munkaformákat és módszereket alkalmazó tanárnőnk mindent megtett, hogy kis csoportunk minél eredményesebb legyen. Mindez úgy történt, hogy a hangulat kellemes, és a tudásgyarapítás stressz mentes volt. Így hamarosan német, japán, Reunion Island-i, szlovák és litván csoporttársaimmal nemcsak ismerősökké, hanem barátokká is váltunk. A közös nyelv és a modern technika (különböző telefonos alkalmazások) révén tovább bővítettük a kört, és létrehoztunk egy MaltaGroup néven működő felületet. Ennek köszönhetően felgyorsult és megsokszorozódott az információáramlás, és soha senki nem volt egyedül.
Ez a két hét nemcsak a nyelvtudásom tökéletesítésére adott lehetőséget, hanem az idegen nyelven való kommunikációs készségem fejlődése által nyitottabbá és magabiztosabbá váltam. Kitárult a világ előttem: a máltaiak kedvessége, türelme mindennap pozitív visszacsatolást adott.
A tanítás után, a sziget felfedezésére indultam: sietnem kellett mivel az órák 9-től 14.30-ig tartottak és október lévén 7-kor már sötétedett. Nagyon jó döntés volt, hogy a szállásom az iskola épületében lévő hotelben volt, így már 3-kor a buszon ültem és mindig volt elég időm, lehetőségem egy- egy természeti vagy történelmi csoda megnézésére.

Az időjárás, a hosszú és forró nyár után, épp kellemesen meleg és jóleső volt, noha a máltaiak sajnálkoztak néhányszor, hogy „pocsék „időt fogtunk ki, ami azt jelentette, hogy a két hét alatt kétszer fél napot esett az eső, és 27 fok volt.
A személyes emberi, szakmai, módszertani hozadékán túl, ez a képzés a jövőben fontos lesz számomra az Erasmus program keretében iskolánkba érkező hallgatókkal való hatékonyabb kommunikáció kialakításában és további angol nyelven történő képzéseken való részvételre, tanulásra.

 

Nagyné Herczeg Éva