*public.site.jump_to_content*

Szakmai látogatás (job-shadowing) Caussade, Franciaország- 2023. június 17- 25.

 

 

 

 

        Szakmai látogatás keretén belül tavaly áprilisban kereste fel iskolánkat Sylvie Albenque, aki egy – korábban az iskolánkban is dolgozó – francia anyanyelvi lektorunk közvetítésével érkezett intézményünkbe Caussade-ból, a délnyugat-franciaországi kisvárosból, a Lycée Polyvalent Claude Nougaro nevű gimnáziumból. Fejlesztőpedagógusként elsősorban az iskolánkban folyó fejlesztő munka iránt érdeklődött, itt tartózkodása alatt igyekeztünk megosztani tapasztalatainkat a nálunk és az ő iskolájukban folyó felzárkóztató és tehetséggondozó munkáról, a képességfejlesztés lehetőségeiről, módszereiről. Nagy nyitottsággal és érdeklődéssel figyelte a nálunk folyó munkát, találkozott franciául tanuló diákokkal is, így már akkor elhatároztuk, hogy próbáljuk szorosabbra fűzni a kapcsolatot az intézményeink között.

        Ennek megerősítése és folytatásaként az idei tanévben volt nekem is alkalmam ellátogatni a Toulouse-hoz közeli kisvárosba, Caussade-ba, hogy pontosabb képet kapjak az általános és szakmai képzést is nyújtó gimnázium felépítéséről, mindennapi életéről, az ott folyó oktató-nevelő munkáról, az idegennyelv- oktatás helyzetéről és az érettségi vizsgák menetéről. Az iskola vezetősége és a kollégák is nagy szeretettel fogadtak, nyitottak, rendkívül készségesek voltak, és örömmel mutatták be nekem iskolájukat, melyre méltán büszkék.

        Először betekintést nyerhettem az intézmény mindennapi életébe, melynél számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy minden: az épület kialakítása, beosztása, a termek berendezése, felszereltsége, az intézmény szervezeti felépítése, az iskolai munka szervezése, a tanuláson kívüli programok sokszínűsége azt a célt szolgálja, hogy az iskola minden egyes dolgozója (diákok és tanárok egyaránt) a lehető legjobban érezzék itt magukat és szeressenek ide járni. Nagyon fontosnak tartják a közösségépítést, így a különböző, tanuláson kívüli programok segítségével is nagy hangsúlyt próbálnak erre helyezni: ott tartózkodásomkor például épp egy kötetlen évzáró bulit szerveztek a végzős osztályok számára, de nem sokkal ez előtt, a diákok saját kezűleg dekorálták ki az általuk is használt közösségi terek bútorait, hogy minél otthonosabbnak és még inkább a sajátjuknak érezzék az iskolai közeget.

Az eseménydús hét első felében többnyire nyelvórákat látogattam, ahol megtapasztalhattam, milyen nagy jelentősége van a differenciálásnak a (miénktől eltérően) szokatlanul nagy létszámú nyelvi csoportokban, megfigyelhettem a motiválás sokszínűségét és Sylvie révén betekintést nyerhettem a hátrányos helyzetű tanulókkal folyó munkába, valamint a tehetséges tanulók felkészítésének különböző formáiba. Érdekes volt belelátnom egy számomra teljesen ismeretlen területbe: a szakképzés világába, mivel az itt tanuló diákok egy része az érettségivel együtt műszerész, elektroműszerész, gépszerelő és karbantartó szakmákat is szerezhet, melyeket tanulmányaik után kitűnően tudnak hasznosítani a környező városok gyáraiban, üzemeiben, például a világhírű Toulouse-i Airbus gyárban is.

A gimnázium igazgatóhelyettesével beszélgetve részletesebben megismerhettem a francia iskolarendszert, valamint az intézményükben az érettségi vizsgák menetét, melynek írásbeli része el is kezdődött az ott tartózkodásomkor. Jó volt beszélgetni a kollégákkal a francia és a magyar oktatás jelenlegi helyzetéről: az erősségekről és a gyengeségekről egyaránt, valamint az Erasmus + program adta lehetőségekről is. A Lycée Claude Nougaro élen jár a mobilitási lehetőségek kiaknázásában, hiszen már több éve tart fenn szoros kapcsolatot portugál, spanyol és osztrák intézményekkel, ahová diákjaik utaznak ki elsősorban szakmai gyakorlatra, de a kollégák is részt vesznek különböző programokon, képzéseken: ott tartózkodásom alatt például többen Ausztriában voltak szakmai úton. Bízom benne, hogy a jövőben a mi szakmai együttműködésünk is erősödni fog, melynek keretében tervezünk viszont fogadni néhány francia kollégát, illetve reményeink szerint még diákmobilitásra is sor kerülhet.

              Az iskolai programok mellett nagyon jóleső volt, hogy a francia kollégákkal kötetlen formában: egy-egy ebéd, kirándulás alkalmával is beszélgethettem, így jobbnál jobb ötleteket kaptam tőlük a környék legérdekesebb és legszebb helyeinek felfedezéséhez is. A magával ragadó, szinte az érintetlen középkort megidéző bájos kis falvak mellett együtt kerestük fel Toulouse-ban az Aeroscopia Múzeumot és a még eredeti őskori barlangrajzokat rejtő Pech Merle barlongot. Nagy álmom volt továbbá, hogy eljussak Albi-ba, Henri de Toulouse- Lautrec szülővárosába, valamint a festői szépségű Dordogne-völgybe és a lenyűgöző Padirac- tavasbarlangba. Hálás vagyok, hogy mindez valóra válhatott és egy kicsit közelebbről megismerhettem ezt a gyönyörű vidéket, kapcsolatba kerülhettem a helyiekkel, láthattam a festői természeti értékeket, a nagy múltú épített örökségekkel együtt, sőt a francia kollégáim révén megkóstolhattam a helyi gasztronómia jellegzetes ízeit is.

             A szakmai utam alatt sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttem, jó ötletekkel gazdagodtam, érdekes és értékes embereket ismertem meg, miközben felfedezhettem egy számomra eddig ismeretlen régiót. Az élményeimet szeretném majd minél előbb megosztani az itthoni kollégáimmal is.