*public.site.jump_to_content*

„Szoft készségek erős tanárok számára"

Firenze, Olaszország, 2019. 08. 05 - 10.

 

Nagyon megörültem, amikor értesültem az Erasmus+ 2019-es továbbképzéseinek pályázati lehetőségeiről. Iskolánk, az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolája már az elmúlt évben is sikeresen vett részt a pályázaton és a programban szereplő kollégák beszámolója alapján nagy lelkesedéssel vártam az újabb kiírást.

Először német nyelvi képzésben szerettem volna részt venni, de amikor Dobos Edina koordinátorunktól értesültem a magyar nyelven folyó „Szoft készségek erős tanárok számára" meghirdetett képzésről, azt választottam. A téma iránt már korábban is érdeklődtem és tisztában voltam azzal, hogy a kommunikációs és vezetői kompetenciáim is fejlesztésre szorulnak. A képzés tematikája alapján úgy éreztem, hogy a kurzus jó lehetőséget jelentene a fejlődésem szempontjából a gyakorlatban való alkalmazásnál.

 


A pályázat megírásánál, a továbbképzésre való felkészülésben sok segítséget kaptam a koordinátorunktól, aki nagyon alaposan és széleskörűen tájékoztatott bennünket a feladatokról, az elvégzendő munkáról, a lehetőségekről. Az utazásnak így felkészülten, mégis némi izgalommal vágtam neki; tartottam egy idegen országba utazástól.
A tanfolyamnak Firenze adott otthont 2019. augusztus 5-től augusztus 10-ig. Az Europass Teacher Academy oktatási épülete a belváros közepén, könnyen megközelíthető helyen volt. A tanfolyamon Magyarország számos intézményéből 16 pedagógus vett részt, akik között a tanítóktól kezdve a különböző szakos általános és középiskolai tanárokon át az intézményvezetőkig mindenféle pozíciót betöltő kollégát megtalálható.
A kurzust Matei Lídia vezette, aki magasan képzett, rendkívül nagy szakmai tudással rendelkező fiatal kolléganő. Tökéletes vezetői készségével, felkészültségével hitelesen koordinálta a foglalkozásokat, amelynek minden egyes pillanatát érdekessé tudta varázsolni a számunkra. Az oktatás minden nap 9-14 óráig tartott két rövidebb szünettel. Pihenőidőben az iskola aprósüteményekkel, üdítővel és kávéval kedveskedett nekünk.
A tanfolyam felülmúlta várakozásaimat; rendkívül sokat tanultam, tapasztaltam és mindezt úgy, hogy élveztem és aktívan vettem részt az órákon. A meghirdetett kurzusnak nem csupán az elméleti anyagát vettük át, hanem rengeteg gyakorlatot, játékot, csoportos feladatot oldottunk meg együtt. Tanulmányoztuk azokat a szoft készségeket, amelyek a tanárok számára bármilyen szempontból relevánsak. Megszereztük, illetve bővítettük azokat a készségeinket, amelyekből előnyt tudunk kovácsolni munkánk során: a jobb kapcsolatok kialakítását, a jobb motivációt és kreativitást, a másokkal való együttműködést, a konfliktusok hatékonyabb megoldását, valamint megismertük a stressz okainak és megoldásának lehetőségeit és mindezeket gyakorlati úton is megtapasztaltuk. Sok tanfolyamon és továbbképzésen vettem már részt pályám során, de ez a kurzus messzemenőkig az egyik legjobbnak bizonyult.
A délutáni órákban lehetőségünk nyílt a város megismerésére. Az iskola szervezett kedd délután egy két órás városnézést idegenvezetővel, míg a többi napon egyénileg fedeztük fel a várost. Firenze számos látványosságot nyújt, amelyekben csodálattal gyönyörködtünk; a Firenzei Dóm, a Pitti és a Vecchio palota, a Boboli kert, az Uffizi Képtár, a Ponte Vecchio, a Szépművészeti Akadémia, a Santa Croce, a Santa Maria del Fiore, a Basilica di San Lorenzo, Piazzale Michelangelo és még sorolhatnám. Nehéz volt betelni ennyi szépséggel és nem is lehetett.
A tanfolyamot szombaton egy borkóstolóval egybekötött toszkánai kirándulással zártuk, ahol megnéztük Monteriggione, Siena és San Gimignano nevezetességeit is.
A szálláson, - amelyet az iskola kínált számomra - a kurzus résztvevői közül ötöd magammal laktunk. Kényelmes, jól felszerelt lakás volt a belváros szélén, ahonnan az iskola gyalog is 20 perc sétával elérhető. A lakótársakkal nagyon jól összebarátkoztunk a közös vacsorafőzések és borozgatás mellett.
Összességében elmondhatom, hogy ez az Erasmus+ által biztosított tanfolyam életem egyik legmeghatározóbb élményévé vált nem csupán szakmai pályám tekintetében, de az emberi értékek megszerzésének és megtapasztalásának tekintetében is.

 

Gomány Melinda