*public.site.jump_to_content*

Újabb beszámoló Máltáról

2024. 04. 24-től 2024. 05. 01-ig tartózkodtunk Máltán a 2023-1-HU01-KA121-SCH-000126119 pályázatának köszönhetően.

 

Két kísérőtarárral tíz tanuló vett részt az utazáson. A máltai kultúra és a gyönyörű tájak felfedezése mellett, a „Fenntarthatóság” témájában bővítették ismereteiket a St. Aloysius College nevű katolikus iskolában. Diákjaink 10. és 11. osztályban tanulnak jelenleg. Külföldi, illetve helyi diákokkal dolgoztak együtt a tanórákon, és a kirándulások alkalmával is lehetőségük nyílt más országokból érkező tanulókkal együttműködni és fejleszteni nyelvtudásukat.

 

A diákok helybéli családoknál voltak elszállásolva, mely lehetővé tette számukra, hogy átéljék a máltai életérzést nyolc napon keresztül. Örömmel számoltak be arról, milyen különleges ételekkel várták őket, vagy a hosszas beszélgetésekről a családokkal, melyeket nagyon élveztek. Az iskolai órák után szervezett kirándulásokon is részt vettünk, így bejárhattuk Valetta kivilágított utcáit is egy éjszakai túra keretében.

 

Idegenvezetőnk nagyon segítőkész és barátságos volt. Lehetőségünk nyílt a megcsodálni a Golden Bay-t, a Dingli Cliffs-t, és a régi idők hangulatát felidéző Mdina városfalain belül barangolni. Csodálatos látványt nyújtott a Blue Lagoon, ahová városnéző busszal és végül hajóval érkeztünk meg. Számos különleges helyett láttunk, és új információkat tudtunk meg a máltai kultúráról, emellett a mindennapi életben használható tudással tértünk haza a környezettudatossággal kapcsolatosan.

 

 

438221177_3344174362554372_1435700402910601118_n

 

438299686_461000269832614_3942583663906062936_n

 

441097314_1147738229757823_3754472425429035873_n (3)

 

441105498_995428271920956_1908561166960385067_n

 

437011761_1154288102417648_6164618153393701650_n

 

436052418_473306701707749_3682947705368401750_n