*public.site.jump_to_content*

Dolgozói Mikulás

Idén is eljött Szent Miklós iskolánk dolgozóinak gyermekeihez.

 

Minden kicsit és nagyobbat ajándékkal várt, hiszen tudta, hogy az apróbb rosszaságoktól eltekintve, mind jó gyerekek voltak. Mielőtt még megérkezett volna, akit annyira vártak a gyerekek, Bíró Kolos 11.C osztályos diák egy rövid mesét mondott a lurkóknak, utána pedig 9.-es és 11.-es lányok énekével csalogatták be az ősz szakállút. A délután folyamán finom kaláccsal, meleg kakaóval és különböző foglalkozásokkal várták a gyerekeket a szervezők. Ezúton is köszönjük a résztvevő gimnazistáknak a közreműködést. Reméljük, hogy mindenki számára emlékezetessé vált ez a délután.

 

Köszönjük szépen a kalácsot, az ajándékcsomagokat és Bérces Alexandra munkáját, aki megszervezte és levezényelte a rendezvényt.

 

Galéria