*public.site.jump_to_content*

Évnyitó a bazilikában

 

 

„Ahol szeretet és bölcsesség van, ott nincs sem félelem, sem tudatlanság."

 


Idézte Assisi Szent Ferencet (intézményünk védőszentjét – a szerző) Kőházi Timea, az EKKE Gyakorlóiskolájának főigazgatója az augusztus utolsó napján Eger főszékesegyházában tartott évnyitó ünnepélyén, mely Kovács József iskolalelkészünk lélekemlő szentmiséjével vette kezdetét.


Józsi atya erre az alkalomra bemutatott miséjében Kovács Ádám tanár úr kórusa működött közre csodás énekeket és megzenésített verseket felvonultató műsorukkal.
A gimnázium kórusa mellett közreműködött iskolánk 6.e osztálya, és az 5.d ének tagozatos diákjai is, továbbá Kalóné Gyenes Réka valamint Kapás Kitti kolléganőink fuvolajátékukkal tették emlékezetessé és fennköltté az ünnepélyt.


A misét követően főigazgató asszony köszöntötte a legkisebb diákjainkat, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy új fejezet kezdődik most az életükben, teli kihívásokkal és lehetőségekkel. Az első osztály az a hely, ahol betekintést nyerhetnek a világ számtalan érdekes területébe, és olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek segítik majd abban a legkisebbeket is, hogy megvalósíthassák álmaikat.


Kőházi Tímea úgy fogalmazott, hogy: „-Az iskola azért van, hogy támogasson benneteket a növekedésben, a fejlődésben és a hitben. Az iskolatáskában lapuló sok-sok színes képpel teli tankönyv, az izgalmas taneszközök mellett tanítóitok rengeteg álommal és lehetőséggel is megpakolják táskáitokat! Bízzatok magatokban, és higgyétek el, hogy minden kihívást képesek lesztek legyőzni. Ezen az izgalmas úton mindvégig mellettetek állunk majd, hogy segítsünk és bátorítsunk titeket."


A gimnazisták közül a 9.-esek közösségéhez intézett néhány biztató szót a Gyakorló vezetője, és boldog, kiegyensúlyozott középiskolás éveket kívánt nekik.


Főigazgató asszony szólt mindkét épület végzős diákjaihoz is, felhlva a figyelmet arra, hogy a végzősök számára ez a közös útjuk utolsó szakaszának kezdete is, hiszen az előttük álló év különleges és emlékezetes lesz, hiszen ez az utolsó tanév, amit az iskolánkban töltenek. Egy új fejezet nyílik meg életükben, tele lehetőségekkel és döntésekkel. Az itt eltöltött idő során kibontakoztatták tehetségüket és készségeiket, és most egy nagy feladat előtt állnak hamarosan: egy sikeres központi felvételit, érettségit kell írniuk, amire mindannyian képesek lesznek.


Az évnyitó ünnepélyen elhangzott, hogy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Gyakorlóiskola közössége egyedi lehetőséget nyújt arra, hogy a hagyomány és a modernség egyszerre jelen legyen a mindennapokban. Az Eszterházy - szellemiség olyan értékekre épül, amelyek inspirálnak mindenkit a tudás megszerzésére és terjesztésére, miközben az emberi értékeket is középpontba állítja.


A vezető a kollégáihoz is intézett néhány szót, miszerint: „...az előttünk álló évben a hit ereje vezéreljen minket. Hit abban, hogy minden diákban ott rejlik a potenciál, hogy megvalósítsa álmait és elérje céljait, amely úton mi kísérhetjük őt."


Minden diáknak, aki a Gyakorlóiskolában tanul, sikeres és produktív tanévet kívánunk, és együtt tapasztalhassuk meg azokat a pillanatokat, amelyek gazdagítják életünket.


Mindannyiunknak kitartást, lelkesedést és a hit erejét kívánom az új tanévhez!

 

Az alábbi linkről érhető el a képgaléria:

 

https://gyakorlo.uni-eszterhazy.hu/galeria/evnyito-a-bazilikaban-2023

 

 
-emerzsé-