*public.site.jump_to_content*

HiszEK(K)-E? Tábor Bükkzsércen

 

 

 

A Gyakorlóiskola Barkóczy utcai alsó tagozatos kisdiákjai közül 20-an jutalom hittan táborban vehettek részt június 19-én és 20-án.

A résztvevőkről az osztályok dönthettek, ők szavazták meg ki az a 4 diák osztályonként, akik tanulmányi, közösségi munkájukkal és magatartásukkal ezt leginkább kiérdemelték a tanév során.

A szervezett programok a katolikus hitélet megismerését, elmélyítését erősítették a tanulókban. Meglátogattuk a bogácsi Szent Márton Műemléktemplomot. Iskolalelkészünk, Kovács József atya szentmisét celebrált a bükkzsérci Fájdalmas Anya templomban.

Nyársaltunk, fagylaltoztunk, kézműveskedtünk, csapatépítő játékokkal erősítettük az egymáshoz tartozást, egymás elfogadását.

 

A gyerekek és mi kisérők is nagyon jól éreztük magunkat és hálásan köszönjük ezt a sikeres pályázat által nyújtott lehetőséget minden résztvevő nevében!