Hitéleti programunk: Balázs-áldás a Barkóczy utcában
A balázsolás hagyománya ősi időkbe nyúlik vissza, az ország különböző tájain más-más hagyományok kötődnek hozzá, amelyekről a Magyar Katolikus Lexikon így ír: "Balázst a görögök már a 6. században a torokbaj ellen védő szentként tisztelték, s gyertyát ajánlottak föl gyógyulásukért.
A 12. században tűntek föl a torokbaj ellen védő (áldó) könyörgések.
Magyarországon a 16. századtól ismerjük a gyertyaáldást és a balázsáldás könyörgését. A balázsáldás neve a Dunántúl egyes részein toroknyomás, Jászladányban torkoskodás, Sükösdön gudurázás. A balázsáldás sajátos népi fejleménye, hogy Apátfalván a templomban megbalázsoltak megsimogatják az otthon maradottak torkát, hogy azoknak se fájjon. Honti gyerekek nekivetkőzve, benn a szobában »Balázs táncát« járták. Hercegszántó sokác asszonyai Balázs napján gyermekeik nyakába több színes, összesodrott szálat kötöttek, és azt a szentelt gyertya viaszával is megdörzsölték. Torokgyík ellen viselték egészen az első tavaszi égzengésig. Amikor ezt meghallották, a gyermekek meghemperegtek a füvön, leszakították az összesodort szálakat, és már nem hordták tovább."
A balázsolás számos, írót, költőt is megihletett, például Babits Mihályt is, így a gazdag népi és vallási hagyomány valódi, sokrétű kultúrkincs is.