*public.site.jump_to_content*

Jézus érkezésére készültünk – Adventi lelki nap az iskolában

 

 
 

 

Felkészülés nélkül nincs ünnep, várakozás nélkül nincs beteljesedés. 2023 adventjét kicsit szűkre szabta a naptárunk, mégis igyekeztünk ráhangolódni karácsony titkára, Jézus érkezésére. A téli szünetet megelőző napon lelassítottuk lépteinket, és lecsendesítettük a szívünket. Adventi lelki napunkon kicsit elidőztünk Isten színe előtt, hogy minden érzékterületünkkel megtapasztaljuk az ő jelenlétét, szeretetét, jóságát.

A legkisebbek a kezükkel ügyeskedtek, karácsonyi díszeket készítettek. A nagyobbak a bizalom útját járták végig az önbizalomtól kezdve az Istenbe vetett gyermeki bizalomig. Drámajátékok segítségével próbálhatták ki, mennyire mernek ráhagyatkozni egymásra, vakon bízni társaikban. A feladatok őszinte beszélgetéseket indítottak el a témáról.  

A diákok mindig nagyon várják a betlehemes játékot, ami idén sem maradhatott ki a programból. A kis Jézus születésének hagyományos történetét a Barkóczy utcai épületben a 4.d osztály Kovács Mónika Gizella hitoktató és Nagyné Talpas Dorina tanítónő vezetésével adta elő. A Bartók téri épületben Mohácsi Judit tanítónő a 3. a és 3. c osztállyal egy népi betlehemest vitt színpadra, ahol nemcsak a pásztorok jártak botos táncot, hanem az angyalok is táncra perdültek.

Míg a Barkóczy úton karácsonyi dallamok csendültek fel - Kapás Kitti, Kalóné Gyenes Réka és Kovács Ádám vezényletével - az általános iskolai Gyermekkar és a gimnáziumi Kamarakórus előadásában, addig a Bartók téren az 5. c osztályosok a jerikói vak történetébe engedtek bepillantást, és Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária, a VGYSE elnöke mesélt látásának elveszítéséről, a látássérültek mindennapjairól és a bizalom szerepéről.

A Bazilikában iskolalelkészünk, Kovács József atya meggyújtotta az adventi koszorú negyedik gyertyáját. A szentmisében a készület, a várakozás és a jócselekedetek fontosságát hangsúlyozta. A liturgiát - Kovács Ádám tanár úr vezényletével - a Kamarakórus dalai tették meghittebbé.

Adja Isten, hogy ne csak adventben igyekezzünk jót cselekedni, és ne csupán karácsonykor költözzék béke és szeretet a szívünkbe, hanem az ünnep elmúltával is.

 

Cs. K.

 

IMG_1022

 

IMG_1018

 

IMG_1024

 

DSC_0385

 

DSC_0370

 

DSC_0373

 

DSC_0361

 

DSC_0351