*public.site.jump_to_content*

Katolikus – református találkozó az ökumené jegyében

Az ökumenizmus a keresztények egységre törekvését jelenti. Jézus mondja: "Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." (János 17,21)

 

 

Jézus akarata, hogy akik őt követik, és benne hisznek, egységben éljenek. Jézus egy egyházat alapított, melynek szüntelenül meg kell újulnia. Sajnos a történelem során a Jézus alapította egyház széttöredezett, az egység megbomlott. Fontos, hogy ne azt keressük, ami elválaszt minket egymástól, hanem ami összekapcsol.

 

Minden év januárjának harmadik hetében tartjuk az ökumenikus imahetet. Ez egy imádságsorozat a keresztények egységéért. Ehhez kapcsolódtunk iskolánkban is az ökumené jegyében megtartott két eseménnyel.  

 

A hétfői áhítaton Kovács József iskolalelkész meghívására Makay Erika református lelkésznő és hitoktató tanítását hallgathattuk meg a felebaráti szeretetről. Láthattuk, ahogy egymás iránti tisztelettel, a másik felekezet köszönését használva szólaltak meg az áhítaton. Részesei lehettünk a két felekezet, a református és a katolikus hívek közös imádságának.

 

Pár nappal később a Bartók téri épület főigazgatói irodájában találkozhattak egymással intézményünk vezetői és az iskolában tanító két keresztény felekezet hittanárai. A kötetlen együttlét, beszélgetés célja az volt, hogy egymás életpályáját megismerjük, és erősítsük a katolikus és református hitoktatók munkakapcsolatát, hiszen mindannyian - egymást segítve - Krisztus szeretetét közvetítjük. Köszönjük Légrádiné Kőházi Tímea főigazgató asszony vendégszeretetét.

 

Áldás, békesség! - Istené a dicsőség!
Dicsértessék a Jézus Krisztus! -  Mindörökké, ámen!

 

Faludiné Cecília