*public.site.jump_to_content*

„Krisztus áldja meg e házat!” – Kovács József atya megszentelte iskolánk helyiségeit

 

 

 

A téli szünetet követő első tanítási napon nemcsak a pihenést hagytuk magunk mögött, hanem az ünnepi pillanatokat is. Január 6-án, vízkereszt napján ugyanis lezárult a karácsonyi ünnepkör.

Ezen a napon több eseményre is emlékezünk, amelyek Jézus megjelenésével kapcsolatosak. Születésekor nemcsak az egyszerű, helybéli pásztorok térdeltek a jászol elé, hanem a csillagok állását figyelő napkeleti bölcsek is útra keltek, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Aranyat vittek a Királynak, tömjént Istennek és mirhát az Embernek.

A szentmisék ezen az ünnepen a vízszentelés szertartásával kezdődnek. A víz jelenléte felidézi bennünk Jézus megkeresztelkedésének eseményét is, amelyre a vízkeresztet követő vasárnap emlékezünk.

Iskolalelkészünk 2024. január 8-án, hétfőn intézményünk Bartók téri épületét, másnap a Barkóczy utcai épület helyiségeit járta körbe, hogy megszentelje. Ministránsok és énekesek kísérték teremről teremre, hordozva a liturgiához szükséges eszközöket: a szenteltvizet, a füstölőt és az ajtófélfára készített feliratot. A tömjén füstje imádságunkat Istenhez emelte, és megtisztította lelkünket a Gonosz ártalmaitól. Józsi atya a szenteltvízzel meghintette a falakat és a jelenlévőket is. Az ajtófélfákra kerültek a feliratok: 20 + G + M + B + 24. Bár a népi értelmezésnek megfelelően a Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevekre utalunk, valójában egy latin mondat kezdőbetűire gondolunk: „Christus Mansionem Benedicat!”, vagyis „Krisztus áldja meg e házat!”.

Bízunk abban, hogy a hétköznapok sodrásában is sikerül megőrizni az imádságos lelkületet, gondolataink és szavaink tisztaságát. Az új esztendőben is kísérje minden lépésünket, cselekedetünket Isten áldása!

Cs-P-E

 

 

 

 

 

image2

 

image1 (2)

 

418845737_751252953703279_1922455752829549222_n

 

418841405_751253020369939_4833828454542919191_n

 

418838609_751253077036600_449579440182359155_n