Lilába öltözött a szívünk – Elkezdődött a nagyböjti időszak
Természetesen ezentúl sem kell szomorkodnunk, hiszen Jézus arra buzdít minket, hogy amikor lemondunk valamiről, ne vágjunk savanyú képet, hanem őrizzük meg az örömet a szívünkben. Ugyanakkor itt az idő, hogy egy kicsit lassítsunk, befelé is nézzünk, és csendet teremtsünk magunk körül.
Bár hamvazószerdán és nagyböjt péntekjein 14 éves kortól lemondunk a húsevésről, 18 és 60 éves kor között pedig hamvazószerdán és nagypénteken háromszori étkezés során csak egyszer lakunk jól, emellett érdemes elindulni a készület útján. Nemcsak magunk körül takarítani, rendet rakni, hanem a szívünkben is: szelektálni onnan minden gondolatot, amely elválaszthat Isten és embertársaink szeretetétől. Minél több jót tenni, imádkozni, és önmagunkat megtartóztatni. Egyik nap lemondani a videójátékokról, másik nap az édességről, harmadnap a csúnya és bántó szavakról – kinek mi a gyenge pontja. Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb utána a sikerélmény és az öröm érzése. Így formálja személyiségünket pozitív irányba a böjt.
Hamvazószerdán lilába öltözött a TISZK nagyterme, hogy szentmisével vegye kezdetét a nagyböjti időszak. Intézményünk minden diákja, tanára és dolgozója bekapcsolódott a liturgiába, melyet iskolalelkészünk, Kovács József atya vezetett. A szentbeszédben arra buzdított minket, hogy a 40 nap során éljünk a lehetőséggel, oldozzuk el kötöttségeinket, amellyel ragaszkodunk tárgyakhoz, szokásokhoz, és szabadon mondjunk le róluk. Máskor szüleink, tanáraink, vezetőink útmutatása szerint kell cselekednünk, de böjti elhatározásainkat magunk szabhatjuk meg, és saját akaratunk szerint valósíthatjuk meg. A szentmisében Józsi atya mindannyiunk homlokára keresztet rajzolt a tavaly szentelt barka hamujával. Ez a mozzanat emlékeztet arra, hogy földi életünk véges, és addig tehetünk jót egymással, addig fejezhetjük ki a szeretetünket, amíg az időnk engedi.
Cs-P-E